2011. július 9., szombat

Egy kis statisztika: 1.Rész

Új cikkünkben szinte minden héten Statisztikákat tárunk majd elétek melyből ti is tudtok majd különféle dolgokra következtetni.A mostani cikkünk egy amolyan sorozat lesz amiben sorra vesszük a TNA és a WWE bajnoki címeit és azokért küzdő Szupersztárokat,a PPV adásokon összehasonlítva a 2010 és 2011-es éveket a meccsekhez néhány hozzászólás lesz majd írva.Ne habozzunk kezdjük el!

Az első két öv amit összehasonlítunk a WWE Bajnoki cím és a TNA Világbajnoki cím természetesen a lényeg hogy hányan küzdöttek érte az évben egy PPV adáson.A WWE Bajnoki címmel kezdjük 2010-ben az első 7 PPV adással majd folytatjuk a következő cikkben a TNA Világbajnoki címével.

2010
(WWE Bajnoki cím)

Royal Rumble: Sheamus (c) vs Randy Orton

Ez volt az az első PPV gála ahova Sheamus először érkezett WWE bajnokként és úgy is távozott hiszen jött a Legacy (Cody Rhodes és Ted DiBiase Jr.) és megtámadták Sheamust ezt a bíró észrevette közben Sheamust belökték a ringe ott Orton még kiosztott neki egy RKO-t de akkor a bíró mutatta hogy vége a meccsnek így maradt WWE Bajnok Sheamus DQ-val.A meccs után Orton a dühét a Legacy-n vezette le.

Elimination Chamber: Sheamus (c) vs Randy Orton vs John Cena vs Triple H vs Ted DiBiase Jr. vs Kofi Kingston (Elimination Chamber Match)

Aki esetleg nem emlékezne ez az első Elimination Chamber néven leadott gála miután ugye nevet változtattak a No Way Outról.A meccs azért bővelkedett Extrém momentumokban nagy részben Kofi Kingston jóvoltából.Először Randy Orton esett ki az ifjabb DiBiase által aki egy vascsővel megtámadta őt és John Cenát is (egyébként a csövet Cody Rhodes adta oda DiBiasenak).Utána már hullottak ki az emberek sorjában: Ortont követte Kingston,majd DiBiase utána a bajnok Sheamus is búcsút intett a kamrának és a WWE Bajnoki címnek is (Triple H ejtette ki és ebből alakult ki a Feudjuk is).Majd végül John Cena feladásra kényszerítette Triple H-t egy STFU-val és így John Cena lett a WWE Bajnok.De itt még koránt sincs vége...

Batista vs John Cena (c) 

Na vajon ki emlékszik mi történt a meccs után? Ha esetleg valaki nem emlékszik elmondom mi történt.John Cena WWE Bajnok lett.Viszont ekkor jött Vince McMahon akivel ekkor nem volt felhőtlen a viszonya aki gratulált neki stb. viszont arra szólította fel az új bajnokot hogy most azonnal meg kell védenie a bajnoki címet mégpedig az ő által felkonferált ember ellen aki nem más volt mint Batista.Az Állat nagyon friss volt Cena viszont már szét volt verve nem tudott tenni semmit Batistával aki egy Spear után egy Batista Bomb-al kiterítette és ezzel új WWE Bajnokot avattunk.Cenával nem először történt ez meg hiszen a 2006-os New Years Revolution gálán is szinte ez történt vele akkor megvédte a WWE Bajnoki címet jött ki Mr.McMahon és az akkori Money in The Bank győztes Edge beváltotta a táskát és két Spear után ő lett a WWE Bajnok.

WrestleMania XXVI: Batista (c) vs John Cena

Eljött a nagy összecsapás.A SummerSlamen 2008-ban már összecsaptak ott John Cena lesérült és Batista nyert.Most viszont fordult a kocka.Nagy küzdelemben végül az Állat alul maradt,Cena pedig WWE Bajnok lett (ISMÉT..).Ezzel valószínűleg Batista elég ideges lett ezután és bosszúra lett szomjas.Cena pedig boldog lehetett újra bajnoki címet ünnepelhetett mint a 2009-es Manian is.Nézzük hogy mi is lett a folytatás..


Extreme Rules: John Cena (c) vs Batista (Last Man Standing Match)

John Cena és Batista viszályának egy újabb fejezete nyílt a 2010-es Extreme Rules gálán.Egy nagyon hajtós és hosszú Last Man Standing meccset láthattunk a két féltől.Cena nem tudta megoldani sehogy sem hogy Batista 10-ig a földön maradjon így hát úgy döntött a bajnok hogy a lábait Batistanak odakötözi a ringsarok oszlophoz szigetelő szalaggal így tehát Batista nem tudott felkelni és Cena maradt bajnok.És még mindig nincs vége kettejük viszályának ami ront az átlagon is.Nézzük hogyan végződött ez a viszály:

Over The Limit: John Cena (c) vs Batista (I Quit Match)

Itt zárult le kettőjük között minden (talán még nem véglegesen).Egy nagy "I Quit" meccsen küzdtek meg szinte a stadion minden részén.Még a bejáratnál található autót is felhasználták végül annak tetejéről John Cena kioszott Batistának egy Attitude Adjustmentet ezt a mozdulatot megelőzve Batista kimondta a két bűvös szót hogy "I Quit" így Cena maradt a bajnok Batista pedig a PPV utáni Rawn kilépett a WWE-ből.Viszont a gálán még történt valami..Cena ünnepelte győzelmét és nem más érkezett mint a "Kelta Harcos" Sheamus..vajon feltámadt ezután kettőjük viszálya? Nézzük mi történt ezután.

Fatal 4 Way: John Cena (c) vs Sheamus vs Edge vs Randy Orton (Fatal 4 Way Match)

Folytatódott Cena és Sheamus viszálya és Edge és Randy Orton-é is.A meccsbe beleavatkozott a Nexus akik a ringen kívül megtámadták Edget és Ortont majd a nagy ellenségüket John Cenát.Ezután jött Sheamus és a bajnokot tusba fogva megszerezte karrierjének második WWE Bajnoki címét.


Money in The Bank: Sheamus (c) vs John Cena (Steel Cage Match)

Sheamus és Cena feudjában voltak fordulatok is.Sheamus a Money in The Banket megelőző Raw-n megelőzte a Nexus újabb támadását John Cena ellen.Ezután eljött a gála.Ahogy a képen is látható a Nexus több tagja megakadályozta a két küzdőfélt abban hogy kiszabaduljon a ketrecből.Végül Sheamus előbb jött ki a ketrecből mint Cena aki végül idegességében leszámolt a Nexus pár tagjával.


Elérkeztünk a cikk végéhez tehát soroljuk fel hogy a 2010-es év felében kik küzdöttek a WWE Bajnoki címért PPV adásokon:
  • Sheamus
  • Randy Orton
  • John Cena
  • Triple H
  • Ted DiBiase Jr.
  • Kofi Kingston
  • Batista
  • Edge
Összesen Nyolc szupersztár.A lényeg az hogy ezzel letudjuk azt is szűrni hogy az adott szervezet hosszan 1 Storylineon futtatja a történetet vagy visz bele változatosságot.Ezt az első félévről nem mondható el a WWE-ben.A következő cikkben a TNA első félévét nézzük meg a TNA Világbajnoki címévél kapcsolatban ugyanígy mint ebben a cikkben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése