2011. július 31., vasárnap

House Show előzetes

Szeptember 25-én ami egy vasárnapi nap,a Raw Lubbock,Texasban azon is belül a United Spirit Arénában tart majd House Showt.A jegyeket már augusztus 27-én délelőtt 10 órától lehet vásárolni.A tervek szerint az alábbi szupersztárok lesznek majd láthatóak a Show alatt: John Cena,Alberto Del Rio,Rey Mysterio,R-Truth,The Miz,Big Show,Kofi Kingston,Jack Swagger,Evan Bourne,Dolph Ziggler,Alex Riley,Mason Ryan,Drew McIntyre ezek mellett a Dívák és még sokan mások.. (A névsor még változhat!)

A Bound For Glory hivatalos zenéje

A TNA legnagyobb PPV gálájának a Bound for Glorynak a hivatalos zenéje idén a Staind zenekar "Not Again" című száma lesz.Lejjebb megtekinthettek egy rövidebb Bound for Glory promót ami alatt az említett szám megy.

Íme a videó

ROH pankrátor a WWE-nél?

A Ring of Honor egyik pankrátora Jimmy Jacobs lehetséges hogy fel fog tűnni a WWE háza táján.Jacobs egyik ROH fellépésen ott volt a WWE vezetősége állítólag hogy megfigyeljék Jacobs teljesítményét a ringben.Egyelőre még arról nem lehet hallani hogy a WWE esetleg szerződést ajánlott fel Jacobsnak.

2011. július 30., szombat

Új menüpont

A főoldal menüpont mellett mostantól megtalálhatjátok az Archívum menüpontot is ami folyamatosan lesz frissítve.Ez a menüpont az eddigi összes Fő cikket fogja tartalmazni.Aki esetleg még nem olvasta őket nyugodtan elolvashatja egyszerre az eddigi összes Hol van most? cikket,ezek mellett a DVD Ajánló első részét is.Természetesen holnap tovább frissül a menüpont.

Stílust váltott

The Undertaker sok idő után hallatott magáról elég furcsa módon,mivel új hajstílusa lett,most teljesen kopasz.Nem kell aggódni The Phenomért semmi egészségügyi oka sincs annak hogy most kopasz lett.Találgatások folynak arról hogy még idén visszahozzák a SummerSlam előtt és megküzd egy visszavágón Triple H ellen,de valószínűleg ez nem fog megtörténni.2012-ben számíthatunk a visszatérésére és egyben sajnos a visszavonulására is.

"Visszatértem.."

Igen megtörtént eset hogy CM Punk a Rawn visszatért,a közönségből pedig teljesen más reakciót váltott ki (a megszokott boo helyett cheer reakciót kapott).Mi is történt még a John Cena szegmens után? CM Punk sokat nem mondott de mégis: "Visszatértem."


Íme a videó

2011. július 29., péntek

Eljött a ti időtök!

A címből még sokat valószínűleg nem szűrhettetek le.Rated-R ötletéből kifolyólag elindult az első hivatalos "Szerkesztő kerestetik!" itt az oldalon.Először is nézzük hogyan is fog kinézni ennek az egésznek a lezajlása.
  • 1.Kör: Casting
Az első körben minden jelentkezővel megismerkedünk MSN-en keresztül,felteszünk nekik kérdéseket ez kb. 5-10 percet vesz majd igénybe innen (ha lesz annyi jelentkező) kiválasztjuk a legjobb 6-ot.
  • 2.Kör: Elődöntő
Ha isten úgy adja akkor itt már csak hatan lesznek az emberek.Már komolyabb elbeszélgetések fognak folyni amit természetesen hármasban (én,Rated-R és a jelentkező) között fog majd zajlani.Ez igénybe vehet 45 percet,más esetben egy egész órát is.Ha lezajlott itt is minden akkor kiválasztjuk a döntősöket akik hárman lesznek.
  • 3.Kör: Döntő
Itt már csak a legjobb három lesz.Időt még nem tudunk pontosra mondani.Itt a finalisták dolga egy hosszabb cikk írása lesz,a témakört mi fogjuk megadni.A végén pedig majd kihirdetjük a győztes akié majd lesz a dicsőség (ha az ókorban lennénk),de az biztos hogy ő is a csapat tagja lesz.

Az elvárások
  • Legyél otthon nagyrészt minden témakörben
  • Teljesítsd a megadott feladatokat
  • Utáld John Cenát :D
  • Végezz alapos munkát
Ez csak az egyik része majd 6 szem közt megbeszéljük a többit.Aki jelentkezni szeretne,az vagy írjon megjegyzést a bejegyzéshez,az e-mail címével,a nevével (Felhasználónév,Nick név),és az MSN címével ahol megtalálhatjuk vagy megtalálhat minket.(legalul kis betűvel a címeink).A továbbjutók neveit,mindig jelezni fogjuk itt az oldalon! 


CASTING IDŐPONTJA: Augusztus 5,délután 13 óra!

Végül az MSN elérhetőségeink: 

Leva: levamilo@citromail.hu
Rated-R: adam77700@hotmail.com

Ma történt: 2.Rész

Címszerzések

Ez a cikk mostantól napi rendszerességgel fog jelentkezni.

1974- Arman Hussein legőzi Bull Ramost,és megnyerte a TSW North American övet.

1977- Ric Flair legyőzi Bobo Brazilt,és megnyerte a NWA Mid-Atlantic United States övét.

1978- Paul Orndorff legyőzi Stan Hansent, ezzel pedig megnyerte a TSW North American bajnoki címet.
1988- Terry Gordy és Stan Hansen legyőzi a Jumbo Tsuruta és Yoshiaki Yatsu párost és ezzel megnyerték a AJPW Unified World Tag Team öveket.
1991- Awesome Kong legyőzi Jerry Lawlert, és ezzel USWA Unified World Heavyweight bajnok lesz.
2002- chris Benoit legyőzi Rob Van Damet és WWE Intercontinental bajnok lett.(Ez egy Raw adás volt)
2010- Ez pontosan egy éve volt amikor is a TNA Global övet átnevezte TNA Televisionre a bajnok AJ Styles.

2011. július 28., csütörtök

Miért nem tért vissza?

Felmerülhet a kérdés hogy miért nem láttuk Goldustot a hétfői Rawn.Az igaz amit Goldust leírt a Twitteren szóval ott volt a Raw helyszínén Hamptonban,viszont nem szántak neki szerepet a műsorra.Ennek oka a következő: Goldust a jövőben a fiatal tehetségekkel és a Dívákkal fog majd foglalkozni a jövőben (ezt a szerepet régebben Finlay töltötte be).

Superstars Spoiler

A "További a bejegyzések" gombra kattintva megtekintheted hogy a WWE Superstars-on megrendezésre kerülő mérkőzéseket a Raw rosterből.


SmackDown Nézettség


Az előző heti SmackDown 1,89 pontot ért el ami nézőszámban 2,821,000 nézőt jelent a SyFy csatornának.

CM Punk a Jimmy Kimmel Live-ban

CM Punk egy kb. 5 perces szerepet kapott a Jimmy Kimmel Live-ban amiben azt láthattuk hogy egy John Cena rajongó kisfiúval csatározik.Ennek mind két részét megtekinthetitek.


1.Rész



                                                                             
2.Rész

2011. július 27., szerda

Impact Wrestling helyszín

A TNA hivatalossá tette hogy augusztus 25-én a Huntsville,Alabamában a Von Braun Centerben fogják megrendezni az egyik Impact Wrestling adást.(a stadionban kb. 13700 ember fér el).

Rey Mysterio és Bret "The Hitman" Hart Interjú

Az alábbi interjúkat a Ringside Collectibles készítette Rey Mysterioval és Bret "The Hitman" Hartal a San Diegoi Comic Con-on.Az interjúkat lejjebb megtekinthetitek.

Rey Mysterio interjú




Bret Hart interjú

Kane megsérült!

Hasonló történt Kane-el a pénteki SmackDownon mint Big Show-val a Money in the Banken.Mark Henry brutálisan elintézte Kane lábát egy acélszékkel (rátette a lábára a széket majd a második kötélről ráugrott,előtte pedig még kiosztott neki egy WSS-et és egy Splashet is),miután a Nagy vörös szörny megküzdött egy Street Fight meccsen Randy Ortonnal,ahol alulmaradt.A WWE egyik orvosa Mike Sampson azt nyilatkozta hogy Kane szárkapocscsont törést szenvedett ezért valószínűleg 3 hónapot kell kihagynia.Orvos emellett még a következőket mondta Kane állapotáról: 

"Mivel esetleg szövődmények is előfordulhatnak ezért határozatlan ideig nem léphet Kane a ringbe."

2011. július 26., kedd

Az ÉN véleményem: 1.Rész

Egy jó kis fikázós cikk amiben én fogok majd elmesélni nektek megtörtént eseteket,esetleg még szóba jöhetnek az adásokról is a véleményem is,és teljes mértékben a Fikázás...röviden a cikk körbeírása: "Fikázás a legfölsőbb szinteken".Kezdődjön tehát az első rész! A cikk megtekintéséhez kattints a "Tovább a bejegyzéshez" gombra.

Ma történt: 1.Rész

 Új cikkünkben azonnal egy remek hír: RATED-R VISSZATÉRT! A Tudósítás Amerikából cikk (ami végül csak 1 részes lett) után Rated-R szolgáltatja majd az adatokat ezeket én majd magyarul tálalom is nektek.Szóval nézzük is hogy a mai napon mi történt a pankráció világában.A cikk tovább olvasásához kattints a "Tovább a bejegyzéshez" gombra.

Boldog Születésnapot!

A mai napon ünnepli a volt Ring Of Honor Világbajnok Roderick Strong a 28. születésnapját!

Boldog születésnapot kívánunk neki!

Matt Morgan Twitter üzenete

Matt Morgan mostanában a sérülése felől hallatott magáról de most egy TV-s műsor kapcsán tett közzé egy üzenetet a Twitter oldalán:

"Augusztus 17-én az MTV Made TV Show-jában fogok szerepelni,ekkor még csak 29 éves voltam és edzőnek készültem"

Kurt Angle akció figura

Az ESPN az egyik amerikai tv csatorna kiadott az oldalán egy cikket amiben szerepel egy Kurt Angle akció figura is.Az akció figura képe a cikk mellett meg is tekinthető.A figura katonai stílusa direkt így készült,ezzel szeretnék tiszteletüket tenni a katonák előtt a készítők.

Új TNA Knockout Tag Team bajnokok

Az előző Impact Wrestling adás alatt megrendezésre került egy Knockout Tag Team bajnoki címmeccs amiben a bajnokok Rosita és Sarita alul maradtak,az újdonsült bajnokok Miss Tessmacher és Tara ellen.

TV Felvételek helyszínei

Az alábbiakban megtekinthetitek Júliustól egészen Decemberig az Impact Wrestling adások helyszíneit!

2011 Július
 
Július 25 és 26: Universal Studios: Orlando, Florida

2011 Augusztus

Augusztus 8,9 és 10:  Universal Studios: Orlando, Florida

Augusztus 25: Huntsville, Alabama

2011 Szeptember

Szeptember 12,13 és 14:Universal Studios: Orlando, Florida
 
Szeptember 21: Knoxville, Tennessee

2011 Október
Október 18 és 19: Universal Studios: Orlando, Florida

Október 26: Macon, Georgia

2011 November

November 14,15,28,és 29: Universal Studios: Orlando, Florida

2011 December
  
December 12 és 13: Universal Studios: Orlando, Florida

2011. július 25., hétfő

Turning Point infók

Az Impact Wrestling két fontos infót hozott nyilvánosságra az idei Turning Point gálával kapcsolatban.Ez a két információ az időpont és a helyszín: 
  • Időpont: 2011.November 13.
  • Helyszín: Impact Zone: Orlando,Florida 

Ma visszatér

Goldust Twitter oldalán megosztotta hogy már utazik Hampton,Virginiaba ahol fogják megrendezni a mai Rawt.A tervek szerint Goldust már szerepelni fog az adásban.

Goldust már tavaly december óta lábadozott egy vállsérüléssel,szükséges volt a műtéti beavatkozás is. 

CM Punk a Comic Conon

CM Punk San Diegoba utazott még az előző héten hogy megjelenjen a Comic Conon.Ezt az alábbi videóban meg is tekinthetitek amiben CM Punk nem másról mint a lehetséges úgy fejesről Triple H-ről beszél,majd a beszéde végén óriási "CM Punk" chant után távozik:

Íme a videó

2011. július 24., vasárnap

Lezárult a 14.Kör!

Ismét lezárult egy szavazás ami valamivel szorosabb volt mint az előző szavazás.Nézzük az eredményeket:

WWE NXT Március 13: Tag Team Match: CM Punk & Darren Young vs Matt Hardy & Justin Gabriel: 40 % (6 szavazat)

TNA HardCore Justice: South Philadelphia Street Fight: Team 3D def. Axl Rotten & Kahoneys: 60 % (9 szavazat)



Szóval a TNA győzedelmeskedett a WWE felett.Hamarosan itt a vége a Legjobb 32-nek.Újabb szavazás hamarosan!


ROH Világbajnoki címmeccs

A Ring Of Honor kiírt egy újabb ROH Világbajnoki címmeccset,mégpedig Augusztus 13-ára ami egy szombati nap.Az esemény Chicago Ridge,Illinoisban lesz megrendezve.A képen látható világbajnok Davey Richards a bajnoki címét Roderick Strong ellen fogja megvédeni.

2011. július 23., szombat

Még mindig nincs döntés..

Sokan érdeklődnek Jeff Hardy bírósági ügyével kapcsolatban,ahol súlyos kábítószerrel kapcsolatos vádakkal kell szembenéznie.Hardy letartóztatása kb. 2 évvel ezelőtt volt de még mindig nem született döntés az ügyével kapcsolatban.Viszont a következő tárgyalás napja már ki van tűzve Észak-Carolinában.A következő tárgyalás 2011 szeptember 8-án délután lesz megtartva.

A Sin Cara "ügy"

A mostani alkalommal,mélyebbre ásunk ezzel az ügyel kapcsolatban hogy minden kétséget eloszlassunk.Először olvassuk el a WWE által kiadott közleményt miszerint Sin Carat felfüggesztették:

Sin Cara Felfüggesztve!

"A WWE úgy döntött hogy Luis Ignascio Urive Alvirde (Sin Cara)-t 30 napra felfüggeszti,hiszen megsértette a vállalat politikáját."

Akinek nem lenne tiszta a vállalat politikája hát az most figyeljen:

A WWE-ben már 2006 februárja óta bevezette a Talent Wellness Programot ami röviden arról szól hogy több orvos (belgyógyász,ortopéd,kardiológus,pszichiáter,stb.) foglalkoznak a tehetségekkel.Több szakorvos van jelen ebben a projektben akik ügyelnek a pankrátorokra.Minden évben történik egy vérvétel,és fizikai vizsgálat (mindig más időpontban).Ezekkel ki lehet szűrni egy betegség tüneteit,betegséget sőt még egy sérülést is.Lehet hogy ezek egyik áldozata lett Sin Cara? Emellett még a WWE vezet egy listát amin a tiltott drogok találhatóak,és minden évben történnek drog tesztek is.A WWE teljesen elhatárolódik főleg a Maszkírozó ágensek használatától.Lehet hogy Sin Cara megbukott az egyik drogteszten és ezért van felfüggesztve? 

Folytassuk az utolsó állomással,mégpedig azzal hogy mi az érintett véleménye:

Sin Cara véleménye a felfüggesztésről

Érdekes ez is.Sin Cara a The Recordnak adott interjút melyben az ő szabálysértéseiről beszélt.Innen kezdődik a galiba,hiszen a WWE több tisztviselője rátalált az interjúra ezért a The Record oldaláról lekerült az interjú viszont maradtak meg belőle részletek amiket kis betűvel írunk le nektek a biztonság kedvéért.


A mexikói szupersztár azt nyilatkozta hogy a drog teszt kimutatta hogy szteroidokat fogyasztott,de további dolgok nem derültek ki a tesztel kapcsolatban pedig Cara kiváncsi lett volna rá,erről még Vince McMahonnal is beszélt.Az interjú során Sin Cara bevallotta hogy több injekciós szert is beadott magának.

Az a hír járja hogy Sin Caraban újra csalódott a WWE vezetősége hiszen olvashattátok hogy nem voltak megelégedve az in-ring teljesítményével,most pedig erre jön ez az egy hónapos eltiltás.Sokan abban reménykednek hogy Sin Cara lenne majd Rey Mysterio és Triple H utóda is bár erre nem látni sok esélyt.

Andy Leavine jelenlegi helyzete

Andy Leavine jelenleg az FCW-nál edz azért hogy a WWE élő adásaiban is helyet kapjon.Sokak véleménye szerint a Tough Enough 2 győztesének debütálása a Rawn eléggé gyorsan történt ezért visszaküldték edzeni az FCW-hoz ahol keményen küzd azért hogy elérje az álmát,hogy végre a WWE szupersztárja legyen.

Új WWE bajnoki öv?

Vajon itt az ideje a változtatásoknak? Ezalatt a WWE Bajnoki öv változtatására gondolok.Mivel "nincs" Vince mostantól és a story szerint Punk lelépett a WWE övvel,a jövőheti Rawn pedig The Miz és Rey Mysterio a WWE bajnoki címért küzd majd.Érdekes lenne ha új bajnoki címet mutatnának be hiszen ez valószínűleg egy új korszak kezdetét jelentené.

Lezárult a 13.Kör!

Egy újabb sima körnek lehettünk szemtanúi a 2010-es év meccse szavazáson.Nézzük tehát az eredményeket:
  
TNA Bound For Glory,No DQ Triple Threat Match for the World Heavyweight Championship: Jeff Hardy vs Mr.Anderson vs Kurt Angle: 75 % (9 szavazat)

TNA LockDown,Lethal LockDown Match: 25 % (3 szavazat)

Tehát így a TNA legnagyobb PPV-jának tavalyi főmeccse jutott tovább,ahol egyébként az Immortal is megalakult.Hamarosan új szavazás kerül fel ami már az utolsó előtti lesz a Legjobb 32 között.

Sheamus egy reggeli műsorban

Sheamus előtérbe helyezi az FCW Summer Tour Slamarama fellépését ami július 22-én történt meg a Melbourne Auditoriumban ahol autó grammot osztogat,emellett még több WWE szupersztár is mint mondjuk: John Morrison,Santino Marella,Vladimir Kozlov,Drew McIntyre és az Usok.Ezek mellett Sheamus egy Tag Team meccsen is részt vett az FCW Bajnok Ro Tundo-val csapatban,Drew McIntyre és az NXT-ből ismerős Lucky Cannon ellen.A Kelta Harcos egyébként Bubba The Love Sponge (a TNA 2010-es első adásából ismerős lehet) reggeli rádió adásában számolt be.

2011. július 22., péntek

Újra aláírtak

A Ring of Honor bejelentette hogy Rhett Titus és Kenny King,ismertebb nevükön az All Night Express újra aláírt a szervezettel.

Boldog Születésnapot!

A mai napon ünnepli 46. születésnapját az idén Hall Of Fame fő beavatott,minden idők legjobbja: Shawn Michaels.Ma lett volna 88 éves a 4 évvel ezelőtt elhunyt,a legtöbb ideig uralkodó Női bajnok: Fabolous Moolah.  

Jim Ross véleménye CM Punkról

Jim Ross Twitter oldalán elmondta hogy milyen állásponton van CM Punkal kapcsolatban:

"Imádom CM Punkot.Képes volt elmenni Chicagóból San Diegoba emelni a Comic Con színvonalát.Vajon még mik a tervei?"

További Hírek

Az UFC elnöke,Dana White Twitter oldalán közzétette hogy pár hete a WWE központjában járt.

Rey Mysterio és The Miz között a holnapi SmackDown House Shown lesz egy "bemelegítő" mérkőzésük a jövőheti Rawra ahol a WWE Bajnoki címért fognak majd egymás ellen küzdeni.A House Show egyébként Pittsburgh, Pennsylvania-ban lesz megrendezve.


Ha már a holnapi SmackDown House Showról esett szó,nem más mint Bret "The Hitman" Hart is ott lesz.Ha már ennyit beszéltünk a holnapi House Showról nézzük hogy mire is számíthatunk:
  • World Heavyweight Championship: Christian (c) vs Randy Orton (Special Referee: Bret "The Hitman" Hart)
  • Rey Mysterio vs The Miz
  • 12 Man Battle Royal: A győztes az Interkontinentális bajnok Ezekiel Jackson ellen fog küzdeni még az este során a bajnoki címért.
  • Emellett még szerepet kap: Wade Barrett,Ted DiBiase Jr.,Sheamus,Mark Henry,The Great Khali,2011 SmackDown Money in The Bank Winner: Daniel Bryan

Még idén láthatjuk

Maga Dwayne "The Rock" Johnson is megerősítette hogy az idei Survivor Seriesen a Madison Square Gardenben ott lesz! Bár azt még nem tudni hogy milyen szerepet fog betölteni de a részvétele: garantált.Hatalmas médiakampány tört ki amiatt hogy The Rock ott lesz az idei Survivor Seriesen,valószínűleg a nyár legnagyobb PPV gáláján a SummerSlamen reklámozni fogják a Survivor Series-t Rock szereplése miatt.A szereplést még a WWE egyik legfontosabb bennfentese is megerősítette.Vince McMahon is azt nyilatkozta hogy Rock biztos belendítené a Survivor Seriest,hiszen az egyik legnagyobb mainstream név.Természetesen Rock a John Cena elleni WrestleMania mérkőzése miatt kap majd szerepet.

Jeff Jarrett Interjú

Az alábbiakban a TNA alapítójával Jeff Jarrettel készült interjút olvashatjátok el amit az egyik pankrációval foglalkozó amerikai weboldal készített.

Nemrég ünnepelte a 25.évfordulóját a bizniszben,jelenleg milyennek látja az állapotát?

Jarrett: Minden évben újraértékeljük magunkat.Kurt Angelvel nagyon jól tudunk összedolgozni szinte ugyanúgy mint régen.Ő az egyik kedvencem,az egyik legjobb ebben az iparágban.Jól érzem magam a bőrömben,de egyszer majd eljön az az idő is amikor abba kell hagyni.


Maga a TNA alapítója,valamint egy pankrátor.Mi a nehezebb: a színfalak mögött vagy a ringben?

Jarrett: Azt gondolhatnátok hogy a ringben,de nem mert a ringen kívül.A családom már több mint 70 éve benne van az üzleti életben -termelőként,marketing managgerként és a TV-vel is dolgoznak-,van ennek is egy csomó előnye de van hátránya is: rengeteget vagyok távol a családomtól,hiszen a TNA élő adásain szereplek,ami másrészt nagy öröm nekem hiszen mi ezt az üzletért tesszük.Meg lehet nézni az adásokat hétről hétre hogy mi szinte ott élünk.Másrészt meg annak is örülök hogy ki tudom hozni a közönségből a "boo" reakciót.


Miért fontos hogy utáljanak?

Jarrett: A nép utál engem és ez még jobb.A közönség nagyon szenvedélyes.Hogyha a legrosszabb reakciót kapod akkor eléred azt hogy CSEND legyen...

A TNA megszokott jelenni vásárokon is,mi ennek az oka?

Jarrett: A tavalyi évben valószínűleg csak 5-10 ilyen volt de mára már megsokszorozódott.Az évben több száz fellépésünk van (leszámítva az élő adásokat).A pankráció még a vásárok korára nyúlik vissza ezzel egy régi tradíciót tudunk felidézni,és interaktívvá tenni a pankrációt.Tegyük fel egy család kirándul út közben meglátják a ringet és néznek egy kis pankrációt..

Hogyan látja miben más a pankráció élőben mint TV-n keresztül?

Jarrett: Van amit látsz a TV-ben és van amit nem.Amit látsz a TV-ben az csak egy ezrednyi része annak amit a nézők és mi pankrátorok átélünk élőben.Majd miután leadtuk a Showt,vagy még az adás előtt adunk többeknek lehetőséget hogy a ringbe szállhassanak,akiket nem láthatunk.Amikor egy rajongó nagyon aktív annak nagyon örülünk hiszen azért már megérte ezt elkezdeni és magasabb szintekre emelni.


Kik voltak azok az igazolások akik megérték a pénzüket?

Jarrett: Véleményem szerint a néhai nagy Gary Coleman,Chyna,Hulk Hogan,és Kurt Angle.Más világ van most mint akkoriban.

JBL véleménye

JBL egy új blogbejegyzést tett nyilvánosságra hivatalos Facebook oldalán,melyben megemlíti JR,és Vince Russót is és még véleményt mond a jelenlegi WWE-ről.

"Örülök hogy a WWE képes feláldozni dolgokat a biznisz érdekében.Imádom a jelenlegi Punk-storyt.A szupersztárok teljesítményével is meg vagyok elégedve,viszont ez a szint csak akkor marad meg ha még nagyobb munkát adnak bele és hajtanak.Azok számára sajnos már az nem fog megtörténni hogy együtt kommentálhassanak JR-el hiszen már nem fog utazni.Viszont azt tudom hogy boldogan él Oklahomában.JR a legnagyobb kommentátor aki valaha létezett (bár óriási tisztelet illeti Michael Colet is akivel tényleg nagyon jó lehet dolgozni),kommentátorként nagy segítséget nyújtott nekem.Elgondolkodtató hogy abban az időszakban miért Vince Russo volt a WWE Kreatív csapatának vezetője hiszen nagyon nagy Déli akcentussal beszélt.Az az igazság hogy Russót csak azután tudtam komolyan venni miután már próbálta hanyagolni a déli akcentusát."

2011. július 21., csütörtök

Lezárult a 12.Kör!

Egy nagyon sima kört láthattunk lezajlani a 2010-es Év legjobb meccse szavazáson,nézzük hogy mik lettek az eredmények:

WrestleMania XXVI,No DQ No Count-Out Match: The Undertaker vs Shawn Michaels (Streak vs Career): 100 % (12 szavazat)

SmackDown Július 30,No DQ Match: Jack Swagger vs Rey Mysterio: 0 % (0 szavazat)

Szóval Undertaker és Shawn Michaels gigászi küzdelme egyértelműen 100 %-al vitte a pálmát ennél a szavazásnál.Hamarosan érkezik a következő kör. 
 

Vintage Collection: 2.Rész


Eljött ennek is az ideje,hiszen itt van a Vintage Collection cikkünk 2.része.Ismét az Eurosport 2-őn néztem meg az adást,és belepillantottam a This Weekbe is.CsabiPeru ismét "nagyon színvonalas" adást adott le,és szerencsére elemükben voltak hiszen megint összejött egy pofás kis Aranyköpések csokor ami most is a cikk végén lesz majd olvasható.Előbb viszont nézzük hát a mérkőzéseket!

Az adás folytatta amit már hetek óta,ismét a High-Flyerek bemutatásával örvendeztetett meg minket.

Az első mérkőzés Sabu az egyik legnagyobb Hardcore legenda debütálása lesz a WCW-ban Alex Wright ellen.

1.Meccs: Sabu vs Alex Wright (Das Wunderkind)
(1995.09.11.)

A mérkőzés az egyik WCW Nitro adáson került megrendezésre.Pörgős mérkőzést láthattunk,Sabu uralta nagy részét majd,a meccs végén Alex Wright bevetett egy Back Suplexet Sabun majd tus: 1..2.. kijött Sabu,ezután Wright valószínűleg egy Splashre készülődött a ringsarokból de Sabu magához tért és egy headscrissor takedownt végrehajtott a ringsarokból majd tus: 1..2..3 és így nyer debütáló mérkőzésén: Sabu! Sokáig viszont nem örülhetett,mert beindult és egy asztalt is eltört német származású ellenfele alatt,így a bíró megváltoztatta a döntését így a győztes DQ-val Alex Wright!

A mérkőzést teljes egészében megtekintheted: Itt 

A következő mérkőzés egy első számú kihívói meccs lesz a Cruiserweight bajnoki címért (a bajnok ekkor Rey Mysterio).

2.Meccs,No #1 Contender Match for the Cruiserweight Championship: Juventud Guerrera vs Blitzkrieg 
(WCW Spring Stampede 1999.04.11.)

Nagyon jó mérkőzést láthattunk mind két fél nagyon kitett magáért,Blitzkrieg rengeteg Chopot osztott ki ellenfelének,láthattunk Speed Kicket,Dropkick-et  majd Blitzkriegtől jött volna egy Crossbody aminek Double Clothesline lett a vége.Guerrera a meccs végére bepörgött,kiosztott egy High-neckbreakert majd a meccset lassította egy Surfboard submissionnal,végül egy Piledriverrel nyert amit a ringsarokból hajtott végre,tehát a győztes Juventud Guerrera aki megküzdhetett Rey Mysterio-val a cirkáló súlyú bajnoki címért.

A mérkőzést teljes egészében megtekintheted: Itt  

A főmeccs előtti mérkőzés egy Koko B.Ware vs Danny Davis meccs lesz.

3.Meccs: Koko B.Ware vs "Dangerous" Danny Davis /with Jimmy Hart

Nem volt nagy meccs,inkább csak időhúzó jelleggel tették be a műsor készítői.Davis egy Sleeper Holderrel "kábította" B.Waret aki ezután beindult majd még egy Legdropot is kiosztott ellenfelének aki egy gipszel a kezén leütötte amíg a bíró nem figyelt oda majd tus: 1..2..3 és nyert Danny Davis egy kis segítséggel.

A mérkőzést teljes egészében megtekintheted: Itt

Most pedig következzék a főmeccs ami az egyik Japán szervezet az IWGP egyik címmeccse lesz a Tokio Dome-ból,az IWGP Junior Heavyweight bajnoki címéért.

Főmeccs,IWGP Junior Heavyweight Championship: Ultimo Dragon (c) vs Jushin Liger

Nagyon jó főmeccset láthattunk.Egy óriási Crossbodyt hajtott végre Dragon a kinti asztalra ami előtt Liger állt,majd ezután jott egy Piledriver.Ezután rengeteg Powerbombot láthattunk Ligertől,majd egy Pele Kick után jött egy Leglock amit szintén Liger hajtott végre.Ezután Dragon ismét ráhajtott akitől láthattunk egy Moonsaultot majd egy Powerbombot.Ezután ismét Liger hajtott,és végül egy headscrissor takedownal megnyerte a mérkőzést és így Jushin Liger lett az új IWGP Junior Heavyweight bajnok!

Nem lehet panaszunk a mérkőzésekre,talán egyedül a Koko B.Ware - Danny Davis meccs nem hozott akkora színvonalat,viszont a kommentátorok munkája enyhén szólva is hagy kívánnivalót maga után.Ahogy említettem a cikk elején ismét egy nagyon jó kis Aranyköpések rész jött össze hát nézzük meg:

Aranyköpések CsabiPerutól
  • "CM Punk Money in The Bank győzelme(!) után történt nagy változás nála" - aki esetleg nem érti a a felkiáltójel azért van ott mert a kedves "szakkommentátor" urak szerint CM Punk egy Money in The Bank győzelmet zsebelt be...elég vicces hiszen Punk 2-őt nyert,egyet a XXIV. WrestleManian,1-et a XXV. Jubileumi Manian nyert meg.
  • "Gyönyörű Forduló rúgás (Speed Kick) Evan Bournetól.." - beszélhetek több fanatikus nevében is hiszen ezektől a fordításoktól rosszul vagyunk,főleg ekkor amikor az adott mozdulat magyar jelentése nem is ezt takarja és a kommentátor (jelen esetben Peru) még okoskodó hangon is mondja ki
  • The Miz és Alex Riley összekeverése - Ez az aranyköpés akkor hangzott el amikor éppen Miz egy tust akadályozott meg,ekkor az egyik okos megszólal hogy: "Riley jön..és nem az Miz..".Az a vicces hogy nem voltak egy csapatban sem,és hogy a retekbe lehet összekeverni őket amikor Riley hátán egy elég méretes tetkó figyel..
  • "VB Meccs (Világbajnoki címmeccs).." - Ez a Randy Orton-Christian (Krisztián szerintük..) jeleneteknél hangzott el.Ha még focit közvetítenének jól van elnézem,de így...
  • "Nagy Dobások (Body Slam) Ezekiel Jacksontól.." - A Ted DiBiase Jr. - Ezekiel Jackson,Interkontinentális bajnoki címmeccsnél hallhattuk ezt,ismét egy félrefordítás de most a kis "szerény legény" Csabi említette meg..
  • Kane= Kín - A SmackDown House Show Belgiumi útjának felkonferálásakor az egyikük Kane nevét "Kín"-nek ejtette..hát srácok Kane meccseit végignézni nem olyan nagy KÍN mint a ti "kommentálásotokat" végighallgatni
  • Nexus= Nekszus - Ez már szinte klasszikus CsabiPeru.. sül le a hangjukból a semmit sem tudás..
  • "Shelton Benjaminnak volt egy jó Money in the Bank meccse" - "Ekkora barmok nem lehetnek",szólaltam fel már ekkor az adás elején,hogy azt nem tudják hogy Benjaminnak nem csak egy Money in The Bank meccse volt,sőt! 5 ilyen mérkőzésen vett részt pályafutása során ezzel ő a legtapasztaltabb ebben a meccstípusban.
Szép kis sor,és ebből kimaradtak a szokásos "vévée",és a mozdulatok elnevezésének nem tudása is.Múltkor ha jól emlékszem vagy 2,1-et adtam nekik az adásra vagy 2,2-őt (hála a jó szívemnek..) viszont most rontok az átlagukon (nem a meccsek miatt) 2,0-re.Hamarosan újra jelentkezünk! 

2011. július 20., szerda

Egy álom valóraválása..

Ahogy olvashattátok,tervben volt hogy kilátogatok a HCW Utolsó emberig gálájára,és majd írok nektek egy összefoglalót.Sajnálatos módon ez nem fog létrejönni.Viszont egy álmom úgy néz ki hogy igen.Még nem voltam kint egyetlen WWE eseményen sem,viszont most tervezem az utat.A jegy 68 euró ami Forintba átszámolva 18 ezer forint körül mozog + az utazás 5-8 ezer forint.A terv az hogy idén November 5-én a SmackDown House Showjára elmegyek,és valószínűleg majd az utazás közben tudósítok nektek.Jelezzétek érdeklődéseteket hiszen aki akar még nyugodtan jöhet,a hamarosan érkező új fórumon pedig majd beszélhetünk is róla!

Raw Előzetes


Az eheti Rawn a WWE Bajnoki címért Mr.McMahon egy Tournamentet indított,melynek két döntőse Rey Mysterio és The Miz lesz,a győztes pedig majd WWE Bajnokként ünnepelheti magát.Rey R-Trutht és a United States bajnok Dolph Zigglert győzte le,The Miz pedig Alex Rileyt és Kofi Kingstont.A jövőheti Raw a Hampton Coliseumban lesz Hampton,Virginia államban.

Érdekességek és hírek

A WWE November 3-án Spanyolország egyik nagyvárosában  Bilbaoban fog majd egy House Showt megtartani.

Alberto Del Rio az első szupersztár a WWE történelmében aki ugyanabban az évben megnyerte a Royal Rumblet és a Money in The Banket is.


CM Punk a második,aki karrierje során megszerezte a WWE Bajnoki címet,a Nehézsúlyú Világbajnoki címet és az ECW Bajnoki címet is.Az első Kane volt.

Megsérült Matt Morgan!

Matt Morgan hivatalos Twitter oldalán még tegnap közölte hogy két MRI vizsgálatra kellett elmennie.Nagy az esélye annak hogy a "Blueprint" megsérült.Matt Morgan reméli hogy nem kell sok időt kihagynia.

Raw nézettségi adatok

A hétfői Raw 3,2 pontot ért el ami óránként 3,15 és 3,29 pont között ingadozott.Ez nézőszámban 4,083,000 nézőt jelent az USA Networknek.